Töreki Imre munkássága a szanyi értéktárba került

A Szanyi Értéktár Bizottság 2026 tavaszán helyi értékké nyilvánította Töreki Imre életútját, ezzel ismerve el azt a több évtizedes munkát, amelyet a település kulturális és közösségi életének gazdagításáért végzett.

Töreki Imre számára a hagyomány nem csupán megőrzendő emlék volt, hanem élő, mindennap jelen lévő érték. Neve összeforrt Szany közösségi életével és a Rábaköz népi kultúrájának ápolásával. A Bokréta Néptáncegyüttes újjászervezőjeként és hosszú időn át vezetőjeként meghatározó szerepet játszott a helyi néptáncmozgalom megújításában. Pedagógusként, népművelőként és íróként egyaránt azon dolgozott, hogy a térség múltjának kulturális öröksége a jelenben is tovább éljen.

Töreki Imre munkássága a szanyi értéktárba került

Írói és helytörténeti munkássága szintén maradandó értéket teremtett. Novellásköteteiben – köztük az Égbeszúrt jegenye és a Csillagsirató című művekben – saját ifjúkora emlékeit, szülőfaluja világát és családi történeteit örökítette meg. 2008-ban jelent meg a Szanyi Kincsestár című helytörténeti kötete, amelyet később tovább bővített. A könyv szolgált alapul az Örökségünk őrzői – Szany című film elkészítéséhez is.

A helyi értékké nyilvánításhoz szükséges javaslat összeállításában Pályi Krisztina munkáját Töreki Imréné, Töreki Stefánia, Mészárosné Varga Zsuzsanna és Kontreczné Németh Nikoletta segítették.

A döntéssel Szany közössége egy olyan életmű előtt tiszteleg, amely példát mutat a hagyományok tiszteletében, a közösségért végzett szolgálatban és a helyi értékek megőrzésében.

Legfrissebbek

Elérhetőségeink

Telefonszám
E-mail