Győr-Moson-Sopron Vármegyei Néptánctalálkozó
Kapuvár, 2026. február 7.
Köszönjük a zsűri elismerő szavait, melyben kiemelték a hagyományőrzés tisztaságát, a színpadon együtt táncoló négy generáció egyedüliségét…
„Örömtánc”, mely megidézi a közös emlékezetet és a hagyomány időtlen erejét.
Koreográfusa Töreki Imre, akinek munkássága máig meghatározó nyomot hagyott az együttes életében.
Ez az a tánc, amely még a hetvenes években került először színpadra, s azóta generációról generációra öröklődik tovább. Nincs olyan táncos, aki valaha a közösség tagja volt, ne sajátította volna el lépéseit — mintha egy láthatatlan fonál kötné össze a múltat a jelennel.
Az előadásban együtt jelennek meg mindazok a motívumok és énekek, melyek egységbe rendezve képesek megmutatni a szanyi táncok gazdag és élettel teli világát. A mozdulatok nem csupán technikai elemek, hanem emlékek hordozói: öröm, büszkeség és összetartozás szólal meg általuk.
Az „Örömtánc” így válik ünneppé a színpadon. Az együttes ezzel a műsorral — fennállásának 95. évében — főhajtással tiszteleg minden szanyi táncos előtt: azok előtt, akik egykor színpadra léptek, és azok előtt is, akik ma viszik tovább a hagyományt, szívvel, lélekkel, mozdulataikban megőrizve az időt.
A képek között Gulyás Attila fotói is fellelhetők…
Köszönjük…


















